Szelíden és szilárdan

2020 őszén ünnepre készülődtünk – a „Dóczy 20” apropóján –, még a hagyományos Matula-napok rendezvénysorozatunkat is megnyújtottuk volna pár nappal, hogy érezzük, ez az év nekünk nem csak a tavaszi távoktatás miatt különleges. De most mégis arra kényszerültünk, hogy a pandémia miatt még a megszokott programjainkon is szűkítsünk.

Gajdó Delinke színésznő Szelíden és szilárdan című monodráma előadását – a Szabó Magda Emlékház közvetítésével – egy pályázat záróalkalmaként mindenképpen az író alma materének közösségének akarta ajándékozni, ami a járványügyi helyzethez alkalmazkodva csökkentett tanulói létszám előtt szeptember 30-án megvalósult.

Nyílt a Díszterem ajtaja az előadás kezdetén, és az illúzió megteremtődött: Szabó Magda lényének lényege visszaköszönt, és a megszólaltatott szövegek, az azt kísérő gesztusok mind-mind egyre mélyebben vittek bennünket a „szenvedélyes és kemény” hősnők világába. (S mi dóczysok tudtuk, hogy Szabó Magda ugyanezen a színpadon ünnepelte éveken keresztül a születésnapjait az újraindult Dóczyban. Így elmosódottan őt is láttuk párhuzamosan, és folyamatosan eggyé lett a két kép…)

A sárga, selyemtunika, a kendőben megcsillanó ezüstös fények, a bársonytáska arany díszítéssel az író eleganciáját tökéletesen visszaadták. A külső harmónia találkozott a gondolatok letisztultságával, amiben örökösen pulzáltak az érzelmek. A minimalista színpadi kellékek a gondosan válogatott, egymásba fonódó szövegrészletekhez remekül illeszkedtek. A hallgatóság a kitárulkozó lélekkel találkozott tömény, sűrített formában egy kilenc évtizedes életút felvillantott emlékképein keresztül.

Szabó Magda ars poeticája is elhangzott, és mi megtapasztaltuk nyolcvan percen át a hitvallás igazságát, hogy bár gyógyítani nem tud, de az írás felelősség, mert az emberek problémáit akarja bemutatni. S ezt az élményt felerősítve kaptuk azzal az átéléssel, amit Gajdó Delinke játékában megérintett bennünket. Katarzist tudott kiváltani belőlünk: hozva azt az ambivalenciát, ahogy sírunk a meghatottságtól, mert egymáshoz emberek nem találják az utat, csalódást okoznak a másiknak, de néha felsejlik az összekapaszkodás, a szeretet ereje, a másik emberhez való odafordulás, és a feltörő ráébredés pillanata, hogy a másikkal való találkozástól lettünk jobbak, teljesebbek. Majd megint hirtelen lejtőre kerülünk a gyász, a veszteség miatt, de a tündér anya és a minden realitást mellőző apa, valamint a világot jelentő, sokat szenvedett, megtiport férj hármasa megtartó erő egy életen át: ahonnan meríteni tud a magát mindig debreceninek való, kálvinista hitét büszkén hirdető nő.

Az előadás végén Gajdó Delinke emlékkönyvébe / vendégkönyvébe gyűltek a bejegyzések, és sokszor visszaköszönt a csodálatos jelző a sorokban. Ebben nincs semmi túlzás, hanem az őszinte elragadtatást örökítették meg a befogadók örök időkre, hiszen a művészet hatása ebben mérhető, hogy át tud-e ívelni korokat, meg tudja-e ragadni az általános érvényű emberit, s tükröt tart-e nekem, hogy magamban én is megfuttassam a listát, kinek mit is kellene már réges-régen elmondanom…

Perla Erzsébet