Szeptember elsején újra megszólalt a becsengő. Rendhagyó módon ezen a pénteki napon
csak néhány osztályfőnöki óra erejéig ültünk vissza az iskolapadba, majd megérkezett a
hétvége.
Hétfőn a hagyományokhoz híven reggeli áhítattal kezdtünk a Kossuth utcai református
templomban. Az igehirdető Szegedi László Tamás volt, aki Brassó mellől, Kőhalomról
érkezett hozzánk, és generális fődirektori tisztséget tölt be az egyházban. Igehirdetéseiből
látszott a fiatalos lendület, és érezhető volt: nagytiszteletű úr kollégiumot is vezet, ismeri
azokat az erkölcsi dilemmákat, amelyekkel meg kell küzdenie az identitását kereső
kamaszoknak. Ezért tudott a bennünket érintő kérdésekről, és problémákról őszintén
prédikálni. Bibliai történeteit a diákéletből hozott példákkal állította párhuzamba, és így tette
XXI. századivá az ige szavait, hogy jó magvetővé válhasson.
Az úrasztalától Ilyés Ilona igazgatóasszony beszélt, aki rögtön egy örömhírt osztott meg az
iskola közösségével: oklevelek érkeztek az iskola kiváló fizikusainak, és felkészítő
tanáruknak, Tófalusi Péternek.
Másnap reggel szintén a templomban töltöttük az első órát, és nagytiszteletű úr folytatta az
igehirdetés sorozatát. Olyan ismert történetek is említésre kerültek, mint a Tékozló fiú, vagy
Pál megtérése a damaszkuszi úton. Mégis új szemszögből mutatta be ezeket a sokszor hallott
történetek.
Az utolsó évkezdő istentiszteletre szerdán reggel került sor, ahol szintén nagytiszteletű úr
prédikált. Egy szimbolikussá vált történetet hozott: a Noé bárkáját. Ennek példázatosságában
azt helyezte a szívünkre, hogy Isten igéjére figyelő ember nem téríthető el a hit útjáról.
(Nagytiszteletű úr iskolánkat is megtekintette, még a prédikációjába is beleszőtte, hogy a
Dóczy épületének folyosóján a tablók közt is rábukkant Noé bárkájának stilizált
megjelenítésére.)
Az istentisztelet végén dóczys szokás szerint fennállva énekeltünk el a 134. zsoltár 3. versét
áldáskívánásként.
Bodnár Lili Anna 11. A