International Brain Bee
A Magyarországon első ízben megrendezett International Brain Bee, idegtudományi verseny országos elődöntőjében 8. helyezést ért el Tatai Ottó (12.B). A verseny azTovább…
A Magyarországon első ízben megrendezett International Brain Bee, idegtudományi verseny országos elődöntőjében 8. helyezést ért el Tatai Ottó (12.B). A verseny az egyetemi és hallgatói kurzusok tartalmából merít, angol nyelven és latin szakszavak használatával zajlik. A legjobb tíz versenyző, közöttük Ottó is, a döntőben, május 28-án, Pécsett méri össze tudását a többiekkel, ahol majd a legjobb eredményt elérő diák fogja Magyarországot képviselni Párizsban, a nemzetközi versenyen.
Külön köszönet az összekötőnek, Dr. Szűcs Péternek, a Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet intézmény vezetőjének a lelkiismeretes munkájáért.
Felkészítő tanár: Takács Judit
A Magyarországon első ízben megrendezett International Brain Bee, idegtudományi verseny országos elődöntőjében 8. helyezést ért el Tatai Ottó (12.B). A verseny azTovább…
Dr. Üveges Bálint posztdoktori tudományos munkatárs tartott érdekes előadást az Alumni programsorozat újabb alkalmán, április 8-án, a Díszteremben. Az állatiTovább…
Venczel Hanga 10.A osztályos tanulónk részt vesz a „21 Nő az egészségügyért Alapítvány” 2022-es Mentor Programjában. Ennek keretében 2022. áprilisTovább…
Kovács Klára 9.A osztályos tanulónk az LIV. Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjében 9. helyezést ért el. Felkészítő tanára: BárányTovább…
Tisztelt Szülők! 2022. április 7-én osztályszülői értekezletet, utána tanári fogadóórákat tartunk. Az osztályszülői értekezletek kezdésének időpontjáról az osztályfőnökök tájékoztatják Önöket,Tovább…
Március 31-én egy újabb természettudományos előadást hallhattunk az Alumni program keretében. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növénytudományi IntézetTovább…
,,Az ember kezdetektől fogva a teremtett világ és saját maga megismerésére törekszik, és próbál választ adni arra a filozófiai alapkérdésre,Tovább…
A Curie Kémia Emlékversenyen Hunyadi Panna 8.A osztályos tanulónk a területi döntőt megnyerte. Felkészítő tanárai: Braunné Veres Éva és BárányTovább…
Bacsó Dorottya, 10. B osztályos tanuló a Lotz helyesírási és szövegértési verseny Bonyhádon megrendezett országos döntőjén 14. helyezést ért el. Tovább…
HAT-20-01-0424 - Nagy Erdélyi körutazás - 4.336.825,-
HAT-KP-1-2021/1-000397 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.440.775,-
HAT-KP-1-2021/1-000513 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.391.675,-
HAT-KP-1-2023/1-001303 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 2.509.304,-
HAT-KP-1-2023/1-001304 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 2.465.324,-
HAT-KP-1-2024/1-001195 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.252.655,-
HAT-KP-1-2024/1-001215 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.090.650,-
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma ©
Készítette: Szilágyi János - 2021