,,KÖLTŐK VERTE VÁROS, DEBRECEN” címmel a DRK Dóczy Gimnáziumának humán munkaközössége projektversenyre hívta az 7-11. évfolyamos osztályait
Tankó Istvánné igazgatóhelyettes ötlete nyomán újszerű formában emlékezhetnek meg a költészet napjáról a dóczys diákok. Az ötletet Szabó Zoltán esszéista gondolata szülte, aki Debrecennel kapcsolatosan a költők verte város kifejezést használja, ezzel is utalva arra Budapest után Debrecen adta a legtöbb költőt, írót a magyar irodalomnak.
A 7. és 11. évfolyamos osztályok (összesen 13) még február végén húzhattak egy Debrecenhez köthető költőt, akinek a munkásságáról, a cívis városhoz fűződő kapcsolatáról, itt lévő emlékhelyeiről, a városról szóló verseiről gyűjtőmunkát végeznek. A megszerzett ismereteket egy rövid ppt-ben összegzik, amelyet majd minden osztály bemutat az iskola közösségének április 11-én. Illetve feladatuk, hogy fotózkodjanak az adott költő valamelyik emlékhelyén, plakátot készítsenek a ppt alapján, amelyet az iskola folyosóin helyezhetnek el. Szófelhőt készítsenek egy számukra kedves vers alapján, amit szintén az iskola folyosójára tehetnek ki. Ezenkívül választaniuk kell egy másik verset, amit tetszőleges technikával elhelyezhetnek Debrecen utcáin, terein. Mindezt szintén dokumentálniuk kell.
Az elkészült munkákat egy háromfős zsűri értékeli és a legjobb, legötletesebb projekteket az iskola díjazza.