„PILINSZKY 100” – Alkotói pályázat középiskolásoknak

„Mert akkor már tudhatták mindenek,

hogy azután az éjszaka csak álom,

amit a fénylő valóság követ.”

(A nap születése)

PILINSZKY 100”

Alkotói pályázat középiskolásoknak

Idén 100 éve született Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. Szellemi örökségének megőrzése, a magyar kultúra számára hagyományozott kincsanyagának újra felfedezése és ünneplése elemi érdekünk és kötelességünk. Ennek érdekében a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola számos programot és kezdeményezést valósít meg, amellyel célja, hogy minden korosztály számára lehetővé tegye, hogy megismerkedjen, vagy újra ismerkedjen Pilinszky lenyűgöző életművével. A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola ezért a Pilinszky-emlékév keretében alkotói pályázatot hirdet anyaországi és határon túli középiskolás (9-13. évfolyamon tanuló) diákoknak.

Pályázni négy kategóriában lehet:

  1. Pilinszky fotón

„Átlépve házad küszöbét / útnak eredsz a csöndbe” (Stigma)

  1. pályázni lehet bármely Pilinszky-mű és/vagy a költő életében fontos helyszín(ek), épület(ek) által ihletett, annak tartalmához vagy hangulatához kapcsolódó fotóval vagy fotósorozattal (2-6 kép, a sorozat képeinek egy vershez kell kapcsolódniuk)
  2. beküldendő a fotó vagy fotósorozat és az ihletadó Pilinszky-mű(részlet) pontos megjelölése
  3. Technikai információk
    • a kép rövidebb oldala minimum 800 pixel
    • az elkészített fotón a művészi koncepcióba illő digitális utómunka végezhető
    • a pályamunkák kizárólag .jpg vagy .jpeg formátumúak lehetnek
  4. egy pályázó 1 pályaművet adhat be, egy sorozat egy pályaműnek számít.
  1. Pilinszky plakáton

Alvó szegek a jéghideg homokban/Plakátmagányban ázó éjjelek” (Négysoros)

  1. pályázni lehet bármely Pilinszky-mű és/vagy a költő életében fontos helyszín(ek), épület(ek) által ihletett, annak tartalmához vagy hangulatához kapcsolódó, illetve az emlékévet népszerűsítő plakáttervvel.
  2. A pályázat kiírója grafikai, képregény formátumú, montázs vagy ezek kombinációjával, úgynevezett vegyestechnikával készült alkotásokat vár.
  3. egy pályázó 1 pályaművet adhat be.
  1. Pilinszky filmen

„A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol” (Őszi vázlat)

  1. pályázni lehet bármely Pilinszky-alkotás által ihletett, annak tartalmához, hangulatához illeszkedő videoklippel, kisfilmmel, és/vagy a költő életében fontos helyszín(ek), épület(ek) bemutatásával
  2. beküldendő az elkészített kisfilm vagy videoklip és az ihletadó Pilinszky-mű(részlet) pontos megjelölése
  3. az inspirációként szolgáló Pilinszky-mű elhangozhat a pályamunka részeként is
  4. telefonnal készített alkotásokat is várunk, nem elvárás a professzionális hang-és képrögzítés, azonban a felvételnek jó, értékelhető minőségűnek kell lennie
  5. egy pályázó 1 pályaművet adhat be.
  1. Pilinszky képen

„Légy hát, akár az állatok, / oly nyersen szép és tiszta” (Magamhoz)

  1. pályázni lehet Pilinszky János 2 vagy 3 dimenziós portréjának elkészítésével
  2. a pályamű szabadon választott technikával készülhet, színes és monokróm alkotásokat is várunk
  3. beküldendő az eredeti alkotás
  4. egy pályázó 1 pályaművet adhat be.

Az 1. és 3. kategóriához tartozó pályaművek (fotó, film) kizárólag elektronikusan küldhetők be 2021. november 27-ig, a költő születésének napjáig a palyazat@muveszetinepfoiskola.hu címre. A 4. kategória (portré) esetén az eredeti alkotás postai úton vagy személyesen juttatható el a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola, Pilinszky-emlékév pályázat, 2475 Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca 10. címre. A 2. kategóriához tartozó plakát elektronikusan (amennyiben digitálisan szerkesztett anyag), személyesen vagy postai úton is beküldhető a fenti elérhetőségekre.

A pályaművel együtt elküldendők a következő adatok:

  • a pályázó neve és születési dátuma (3. kategória esetén alkotó és előadók, szereplők is)
  • iskola neve
  • felkészítő tanár (ha van)
  • kapcsolattartási adatok: telefonszám, postacím és ímélcím

A beküldött alkotásokat kategóriánként értékeli a zsűri. A pályázat díjátadóval egybekötött záró rendezvényére a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban kerül sor 2022 első negyedévében. A legjobb alkotásokat nyilvános gálaműsor keretében mutathatják be az alkotók, a kiemelkedő fotókból és portrékból kiállítás készül.

További információ: Pápai Judit papai.judit@muveszetinepfoiskola.hu

Várjuk tanulóik jelentkezését!

Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány

2475 Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10.

www.muveszetinepfoiskola.hu