Bartókné Pósán Erika

Hét gyerekünk járt a Dóczyba. Egy szülő annak örül, ha a tanárok felkészítik a diákokat az egyetemi felvételire, de az is fontos szempont, hogy a gyerek jól érezze magát az iskolában. Szerettek idejárni a gyerekeim, máig tartó barátságok alakultak ki, sőt egyik fiam itt találta meg a feleségét is. Sikeresen felvételiztek a Debreceni Egyetemre és a BME-re.Két lányunk középiskolában zenei konzervatóriumba került a Dóczyból, a legkisebb költözés miatt egy budapesti gimnáziumban folytatja tanulmányait, így van rálátásom más iskolákra is. Ezek után nyugodtan mondhatom, bár mindenütt előfordulnak hiányosságok, de a Dóczy szakmai színvonala kiemelkedő. Méltán híres az iskola fizika szakköre és faktja -két gyerekem is fizikus-, ahol számtalan versenyeredmény született. Az elhívatott és szenvedélyes fizikatanár kihozta belőlük a maximumot. Erről van saját tapasztalatom, de a többi fakt is bizonyított az eredményes felvételik által. A költözése után is tartja lányunk a kapcsolatot az osztálytársaival, sőt nyári evezéseken, biciklitúrákon is részt vesz volt dóczys testnevelőtanára szervezésében. Van gyerekem, aki volt dóczysként visszajár oda focizni. A családi találkozásokon sok történetet említünk fel ezekből az évekből.Iskolaválasztáskor fontos szempont az értékválsággal küszködő világunkban az is, hogy itt egy egyházi iskolában szilárd értékeket kapnak a gyerekek, amire később is támaszkodhatnak. Mi katolikusként jártunk a Dóczyba, ezáltal sokat gazdagodtunk, megismertük a református istentiszteletet, énekeket, ezt az egész közeget és otthon érezhettük magunkat benne. A légkör befogadó szerető, de persze tanulni kell a gyerekeknek.Sok köszönettel tartozunk a Dóczy tanárainak, dolgozóinak, akik segítettek felnevelni és tudásban gazdagítani gyerekeinket.

Vissza