Molnár Anna
Molnár Anna vagyok, frissen érettségizett, most már lehet mondani, hogy volt dóczys diák. Jelenleg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának, elsőTovább…
Molnár Anna vagyok, frissen érettségizett, most már lehet mondani, hogy volt dóczys diák. Jelenleg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának, elsőTovább…
A „kisrefis” évek után egyértelmű volt, hogy a Dóczyban folytatja tanulmányait Soma, hármójuk közül a legidősebb. 2004-ben debütáltunk, és bárTovább…
Hogy miért a Dóczy? Tulajdonképpen nem is tudom. Így döntöttünk anno a többiekkel a „kisrefiben”. Magas pontszámú magyar, kissé kifogásolhatóTovább…
Kerti Dóra vagyok, 2002-2008 között voltam a Dóczy diákja. Hálás vagyok, hogy ide járhattam, és óriási formáló szerepe volt ennekTovább…
Bodnár Lili Anna vagyok. A történetem 2013 őszén kezdődött a Dóczy Gimnáziumban. Egy olyan helyen, ahol senki sem ismertem aTovább…
Simon Flóra Veronika vagyok, 2017-ben végzett öregdiák, jelenleg az egri Eszterházi Károly Egyetem negyedéves magyar-rajz tanárszakos hallgatója. Anno ’11-ben kihívástTovább…
Bányai Dávid László vagyok, a Dóczy egyik újdonsült öregdiákja. Kissé nehezen írom ezeket a sorokat, hiszen mintha csak tegnap lettTovább…
Sziasztok!Kovács Benjámin vagyok, húszas évei elején járó fiatalember, pályakezdő közgazdász, büszke vőlegény és Isten áldott gyermeke. Na de kezdjük kicsitTovább…
HAT-20-01-0424 - Nagy Erdélyi körutazás - 4.336.825,-
HAT-KP-1-2021/1-000397 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.440.775,-
HAT-KP-1-2021/1-000513 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.391.675,-
HAT-KP-1-2023/1-001303 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 2.509.304,-
HAT-KP-1-2023/1-001304 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 2.465.324,-
HAT-KP-1-2024/1-001195 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.252.655,-
HAT-KP-1-2024/1-001215 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.090.650,-
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma ©
Készítette: Szilágyi János - 2021