Zenés áhítat a Kistemplomban
Önmagában ez a „kálvinista Rómában” nem bír kiemelkedő hírértékkel, hiszen gyakran egyházi ünnepeinkhez kapcsolódva a zene erejével teremtik meg egy-egyTovább…
Önmagában
ez a „kálvinista Rómában” nem bír kiemelkedő hírértékkel,
hiszen gyakran egyházi ünnepeinkhez kapcsolódva a zene erejével
teremtik meg egy-egy gyülekezetben a lelki készülődéshez
szükséges ráhangolódást az elcsendesedés kiteljesedésére. De
2019. március 24-én a Collegium
Musicum barokk kamarazenekar
bemutatkozó hangversenye kiemelkedik ebből a sorból több
szempontból is. Ha objektíven közelítünk, akkor azért, mert
valami újnak a születése mindig ünnepi, és a Nagyhét felé
tartva a böjti időszakban szimbolizálja azt, hogy sok áldozat
árán születik minden, ami a lélekből tör felszínre. Aztán
azért, mert Maróthi György álma – hogy ne csak az énekelni
szerető fiatalokat fogják egybe, hanem a hangszeresek is
szolgáljanak az egyház berkein belül – most teljesedett ki a
XXI. században. Az sem elhanyagolható szempont, ha egy intézményben
a diákok előtt olyan példa áll, hogy tanáraik – jelen esetben
Király Levente Zsolt tanár úr – el tudnak köteleződni egy
olyan ügy mellett, aminek a megvalósításához évek kellenek,
amíg szárba szökken, de az Istenben vetett hit megtartja őket az
úton.
Tegnap
Händel
Vízizene című szvitjéből Király Levente Zsolt tanár úr
vezényletében hallhatott a közönség részleteket, amelyeket
néhány bevezető gondolat előzött meg, a mű világának
jellemzőire irányítva a figyelmet, hogy ezzel megkönnyítse, sőt
teljessé tegye a befogadást. „Ha
imádkozni szeretnél, hallgass Bachot, ha viszont ünnepelni, akkor
Händelt –
idézte a szállóigét a karmester. A zenemű komponistája
megteremtette a feltételt, hogy az alkotás hangzásában ünnepi
legyen, de a nagy feladat az, hogy a karmester ezt vissza tudja adni
a muzsikusokkal. Ezt tegnap a Collegium
Musicum barokk zenekar
tudta élményként adni, és remélem, hogy már sokan megjegyezték
a nevüket, és egyre többek előtt lesznek majd ismertek, és
várják azt, hogy őket hallhassák. Szeretettel gratulálunk és
kívánjuk, hogy szolgálatukon Isten áldása legyen mindenkor, és
tudjanak kilépni egyre többször, egyre nagyobb létszámú
közönség elé.
Önmagában ez a „kálvinista Rómában” nem bír kiemelkedő hírértékkel, hiszen gyakran egyházi ünnepeinkhez kapcsolódva a zene erejével teremtik meg egy-egyTovább…
Újabb szép versenyeredménnyel büszkélkedhetünk a természettudomány területén. Répási Gergő a 2018/2019-es tanévben meghirdetett Herba Medica Tanulmányi Versenyen – melynek „céljaTovább…
2019. február 14-én a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában megnyílott a Volt egyszer egy Debrecen című kiállítás a negyedik emeletenTovább…
A Magyar Református Szeretetszolgálat nevében Juhász Márton ügyvezető igazgató úr 2019. február 15-én a DRK Dóczy Gimnáziuma közösségének a KodályTovább…
2019. február 8-án intézményünkben a DÖK rendezésében farsangon vehettünk részt. A jelmezversenyt Csukás Ágnes, Horváth Mariann, Nagyné Kocsiscsák Anita tanárnőkTovább…
Még alig léptük át az új év küszöbét, amikor már az első félév zárására készülődni kezdtük. A javítások, a januáriTovább…
Hodossy-Takács Sámuel (11.A), a Debreceni Sportcentrum versenyzője, Magyarország 45. Fedettpályás Atlétikai Bajnokságán egyéni csúcsbeállítással (204 cm) a felnőtt mezőnyben azTovább…
Február 16-án, szombaton a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban megtartott Istenes versek a magyar irodalomban elnevezésű országos versenyen iskolánk isTovább…
A nemzetközi tudományos diákolimpiákon eredményesen szereplő tanulókat és felkészítő tanáraikat köszöntötte Kásler Miklós miniszter és Bódis József oktatási államtitkár 2019.Tovább…
Általános tájékoztatás Tájékoztatás adatkezelésről Hozzájáruló nyilatkozat Tájékoztatási nyilatkozat adatkezeléshezTovább…
HAT-20-01-0424 - Nagy Erdélyi körutazás - 4.336.825,-
HAT-KP-1-2021/1-000397 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.440.775,-
HAT-KP-1-2021/1-000513 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.391.675,-
HAT-KP-1-2023/1-001303 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 2.509.304,-
HAT-KP-1-2023/1-001304 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 2.465.324,-
HAT-KP-1-2024/1-001195 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.252.655,-
HAT-KP-1-2024/1-001215 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - 3.090.650,-
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma ©
Készítette: Szilágyi János - 2021