Olvasóköri beharangozó

Kedves OLVASÓKÖRÖSÖK!

Még nagyon messze van, hogy becsengessenek a következő tanévre, de a Ka-Va-L-Ká-D olvasókör tagjai talán nyáron is gondolnak azokra a délutánokra, amikor estébe nyúlóan beszélgettünk a tehetséggondozó program keretén belül irodalmi alkotásokhoz kapcsolódva a fiatalokat, az embereket foglalkoztató kérdésekről, erkölcsi problémákról.

Remélem, hogy Bennetek él annak a néhány órának a hangulata, amikor különböző vélemények tükrében vált izgalmassá egy-egy mű rétegeinek a megismerése, és a rácsodálkozás arra, hogy társaságban mindig akad még egy szempont, ami elkerülte korábban a figyelmünket.

A következő tanévre összeállítottam az ajánlataitokat kiegészítve az olvasmánylistát. Remélem, hogy a nyáron is szívesen olvastok, és szeptembertől újra találkozunk, hogy megvitassuk azoknak a műveknek a világát, ami felkeltette az érdeklődéseteket, amit már olvastatok vagy régóta ott van a látóteretekben, csak valami miatt mindig kimaradt a sorból.

További kellemes nyarat kívánok! Legyenek a szünetnek meghatározó percei, amelyek a puszta időtöltést élménnyé varázsolják, miközben érzékenyen reagáltok a Veletek történő eseményekre, hiszen a sok befogadói élmény hatására Bennetek kifinomult az ösztön a helyzetfelismerésre…

Debrecen, 2019. július 10.

Perla Erzsébet

Ka-Va-L-Ká-D olvasókör
Olvasmánylista
2019/20-as tanév

1. Novellák, történetek
2. Alan Bennett: A királynő olvas
3. Szabó Magda: Ókút / Régimódi történet
4. Naomi Wood: Mrs. Hemingway
5. Leiner Laura: IOV 3. része (Emlékezz rám)
6. E. Lockhart: A hazudósok
7. Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
8. Heather Morris: Az auswitzi tetováló
9. Erin Watt: Papír hercegnő
10. Jostein Gaarder: Sofie világa