Olimpikonjaink elismerése

A tavalyi nemzetközi tudományos diákolimpiákon eredményesen szereplő tanulókat és felkészítő tanáraikat köszöntötte Kásler Miklós miniszter és Bódis József oktatási államtitkár 2019. február5-én Budapesten a Vigadóban. Közöttük Elek Péter 12. A osztályos diákunkat, aki a Nemzetközi Fizikai Diákolimpia bronzérmese és Tófalusi Ádám 12. C osztályos tanulónkat, aki a Nemzetközi Csillagászati Olimpiai bronzérmes csapat tagja volt. Mindkettőjük felkészítője Tófalusi Péter tanár úr is oklevelet vehetett át a sikeres munkájáért.

Tófalusi Ádám, Tófalusi Péter és Elek Péter


Kásler Miklós az EMMI minisztere kiemelte, hogy azért vagyunk a világon, hogy ,,jól és szépen éljünk, segítsünk embertársainkon”. A most díjazott diákok felelőssége nagy, megkapták a talentumot, de ez önmagában nem lett volna elég, kellett a szorgalom, a szerető család, és a tanárok, akik lelkesítették őket, és ismeretekkel halmozták el. Kásler Miklós azt kérte, legyenek hálásak a családjaiknak, tanáraiknak és a nemzetnek, keressék a szépet, az emberit és az emberhez méltót.

Bódis József oktatási államtitkár köszöntőjében szintén gratulált ahhoz, amit a diákok és tanáraik elértek. ,,Iszonyú” tehetség, nagyon sok munka van ezekben az eredményekben – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a magyar oktatás krémje van jelen a Vigadóban, akik megmérettek a világban, és vagy az egész világot, vagy annak jelentős részét megverték.

Tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériuma delegálásával hét nemzetközi tudományos olimpián vettek részt csapatok. A diákok két arany, tizenegy ezüst- és tizennégy bronzérmet szereztek, teljesítményükért heten dicséretben részesültek.

Elek Péter

Nagyon büszkék vagyunk diákjaink teljesítményére és szívből gratulálunk nekik és tanáruknak.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.