Meghívó Debreceni Tompa Mihály Emléknapra

MEGHÍVÓ

A XIX. századi költői triász „középső gyöngyszeme” – ahogy százéves születési évfordulóján Gyóni Géza emlékezett róla – Tompa Mihály, akárcsak legjobb barátja, Arany János, 200 éve született. A népi ihletésű, sajátosan egyéni hangú, a szabadságharcot lelkesen üdvözlő és abban résztvevő, majd az önkényuralom alatt páratlan allegorikus verseket alkotó költő a XX. század második felétől méltatlanul merült egyre inkább feledésbe.

Az Országos Széchényi Könyvtár felkarolta a COMP-REND Kft. Tompa emlékének felelevenítését célzó kezdeményezését. A

Nincs talán még elfeledve a dal”

című országos rendezvénysorozat keretében az ország nyolc városában (Budapesten három különböző helyszínen) színes programú Tompa Mihály Emléknap keretében emlékeznek meg a kiemelkedő lírikusról, aki húsz éven át szolgált református lelkészként.

A Debreceni Hittudományi Egyetem a program gerincét adó Vándorkiállítás kiemelt támogatójaként, Dr. Bölcskei Gusztáv tanszékvezető egyetemi tanár védnökként és házigazdaként a Dóczy Gimnázium örömmel csatlakozott az ötletgazdához. A program állomásaként közösen adunk otthont a mellékelt részletes program szerint 2017. november 13-án 11.00 órai kezdettel sorra kerülő

Debreceni Tompa Mihály Emléknapnak,

amelyre ezúton tisztelettel meghívják és szeretettel várják a szervezők:

Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma                          COMP-REND Kft.

 

 

DEBRECENI TOMPA MIHÁLY EMLÉKNAP

a

Nincs talán még elfeledve a dal”

országos rendezvénysorozat keretében

Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

Debrecen, Kossuth Lajos utca 35

2017. november 13. 11.00-12.30

Pendely Énekegyüttes – Magyarbődi népdalok

Tompa Mihály: A madár, fiaihoz

Zobor Sándor Boldizsár, a Benedek Elek Könyvtár Tompa szavalóversenyének kategória győztese

A házigazda köszöntője

Tankó Istvánné, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma igazgatóhelyettese

Az Emléknap és a Vándorkiállítás ünnepélyes megnyitója

Dr. Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára

Tompa Mihály:

Szilágyi Anna, a Benedek Elek Könyvtár Tompa szavalóversenyének kategória győztese

Tompa Mihály ma

Dr. Imre László, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa,

közreműködik Gál Anna, a Dóczy Gimnázium tanulója

szünet kb. 10 perc

Pendely Énekegyüttes – Gömöri népdalok

Megemlékezés Tompa Mihályról, a református lelkészről

Dr. Vitéz Ferenc, a Debreceni Hittudományi Egyetem tanára

Elérhető magyar irodalom – olvasás? digitalizálás?

Dr. Moldován István, az OSZK Elektronikus Könyvtári Szolgáltatások Osztálya osztályvezetője

A Nincs talán még elfeledve a dal” c. rendezvénysorozat keretében meghirdetett rajzpályázat eredménye

Tóth Ágnes, a COMP-REND Kft. ügyvezető igazgatója

Zárszó

A Vándorkiállítás megtekintése

Büfé