Kovács Benjámin

Sziasztok!
Kovács Benjámin vagyok, húszas évei elején járó fiatalember, pályakezdő közgazdász, büszke vőlegény és Isten áldott gyermeke. ?Na de kezdjük kicsit korábbról a dolgot. Hatodikos voltam, amikor úgy döntöttem, hogy szeretnék iskolát váltani, és a Dóczyba jelentkezem. Ekkor még nem sejtettem, hogy pontosan mi vár rám, és, hogy életem hat nagyon meghatározó évét fogom itt eltölteni. 2010-2016 között koptattam a Dóczy padjait, és az itt megszerzett tapasztalatok, a dóczys élmények és a remek közösség nagyban hozzátett ahhoz, aki ma lehetek. Úgy érzem, egy stabil tudásbázist és egy átfogó világszemléletet kaptam a Dóczyban, ami aztán kitűnő alapnak bizonyult az egyetemi évek során. Több nagyszerű tanárom lehetett, akik nem csupán „ledarálták az anyagot” és ránk hagyták, hogy tanuljunk, hanem valódi nevelő munkát végeztek, összefüggésekre mutattak rá, használható gondolkodásmódot és időtálló értékeket adtak át. Röviden; a Dóczyban elhivatott tanári gárda tevékenykedik, akiktől egyébként nem kell megijedni, mert közvetlen, korrekt, jófej emberek, – szünetekben, osztálykirándulásokon, vagy az iskola falain kívül jókat beszélgethetsz velük. ? Azért hitegetni sem akarlak, biztos találkozol majd olyan tanárral, aki kevésbé lesz szimpi, de így lassan 5 év távlatából nekem a másik oldal a jellemző. ?Az osztályom is említést érdemel: habár a jó magaviseletben nem jeleskedtünk, de az órákon és szünetekben mindig nálunk volt legjobb a hangulat. Egy összetartó, jó közösség voltunk, és ez a jó viszony több osztálytársammal mind a mai napig fennmaradt.Mindezek mellett egy elképesztően támogató közegre találtam a Dóczyban. Azon érdekes figurák közé tartoztam, akik szerették a matek órákat, sőt mi több, még versenyekre is jártam (tudom… őrültnek tartasz, de ne kövezz meg! ?) Minden tanévben 5 alkalommal tehetséggondozós hétvégéken és egyszer egy egyhetes táborban vehettem részt, amit a Dóczy erősen megtámogatott anyagilag (nem ritkán 100%-ban). Ezekben a programokban az ország legnevesebb gimnáziumából vettek részt diákok, de ilyen mértékű iskolai támogatásról a Dóczyn kívül egyetlen egyről tudok. Úgyhogy tapasztalatból mondhatom, a Dóczy igen komolyan veszi a tehetséggondozást. Ha a tanulmányi versenyek terén vannak ambícióid, akkor itt ebben is jó helyre találsz. Összefoglalva: ha egy hibátlan intézményt keresel, azt nem tudom, hol találsz… de a Dóczyt egy remek középiskolának tartom, örömmel emlékszem vissza az itt eltöltött évekre, és jó szívvel ajánlom neked. ?

Vissza