Dr. Somogyi Zoltán

Dr. Somogyi Zoltán szakállatorvos, PhD hallgató, a Szenátus tagja és a Doktorandusz Hallgatói Önkormányzat alelnöke. Oktat, kutat, ellátó állatorvosként egy 1100 kocás sertéstelep állategészségügyi ellátásáért felel – nem véletlen, hogy két éve elnyerte az Év pályakezdő Állatorvosa díjat. “Azt hiszem, ehhez nagyban hozzájárultak a gimnáziumi évek is.” – Debrecenben születtem, s bár a belvárosban éltem, ízig-vérig vidéki gyereknek érzem magam. James Herriott könyvei nyomán arról álmodtam, hogy „kijáró” állatorvos leszek, háztáji állományokat gyógyítok. Olvasmányaim mellett e hivatás felé terelt az is, hogy a nagyszüleim mindkét ágon tartottak állatokat. Édesanyám szülei Álmosdon, a román határ mellett, édesapámé Szeghalmon, a Berettyó partján. Gyerekkoromban szinte az összes szabadidőmet náluk töltöttem és ezt a családom minden módon segítette. Pedagógus édesanyám révén olyan szerencsés voltam, hogy kertvárosi környezetben, a Gönczy Pál Általános Iskolába jártam, ahol háztáji állattartást is tanítottak. Baromfi, sertés és lovagolható ló volt az udvarban, a Hortobágyi Nemzeti Parktól évente kaptunk egy-egy fiatal szürke marhát az oktatáshoz. Állatorvos azonban nem volt a családban. Édesapám vasutas, gépészeti vonalellenőr és oktatótiszt, édesanyám tanítónő. Gyerekkoromban nem szerettem tanulni. Édesanyám mondta is, lehet álmodozni arról, hogy az ember állatorvos lesz, de azért tenni is kell valamit, tanulni kell. Igaza volt, nem is vettek fel elsőre. Már akkor éreztem, hogy ez nem fog menni, amikor érettségiztem. Mivel eldöntöttem, hogy másik egyetemre pedig nem megyek tanulni, máris jelentkeztem egy vegyipari technikumba. Amikor pedig közzétették a ponthatárokat, barátaimmal éppen Fonyódon nyaraltunk. Mindenkit felvettek oda, ahova jelentkezett, csak engem nem. Elmentem sétálni és épp egy állatorvosi rendelő elé értem, amikor megérkezett az elutasító SMS. Túltettem magam a bánaton, s megfogadtam, minden követ megmozgatok azért, hogy a következő évben sikerrel járjak. Az egy év alatt jogosítványt szereztem és újra felkészültem a biológia és kémia érettségire. Megérte a fáradozás, 2011-ben egyetemi hallgató lettem. Örömteli élményként emlékszem az első napra. Egészen egyedülállónak tartottuk, hogy „tiszteletünkre” élő lovat vezettek a katedrára. A megértés és a megtanulás vezet a tudáshoz. Sokan fektetnek rengeteg fáradságot abba, hogy bemagolják a tananyagot, s el is tudják mondani, amit értékelni kell a vizsgán, de látom rajtuk, hogy nem értik, mi, miért történik például a gyógyszertanban. Az egyik legfontosabb oktatói feladat az összefüggések felismertetése a diákokkal. Elsőéves hallgatóként azt a célt tűztem magam elé, hogy tovább tudjak haladni. A második félév végén szövettanból mégis sikerült egy utóvizsgát begyűjteni, ráadásul szülészet gyakorlaton is megbuktam a kutya ciklus-diagnosztikájából. Pedig kezdetben minden időmet tanulással töltöttem. Az Equus klubba például először márciusban jutottam el. Egy idő után jöttek az eredmények, láttam a tanulás hasznát, ami rendkívül jó érzés. Nemcsak az eredmények, hanem a tudás is inspirált. Másodév végére sikerült megtalálnom az arany középutat, amelyen haladva lehet tanulni és élni is. Ettől kezdve rengeteget tanultam és szórakoztam a barátaimmal és gyakran hazajutottam a családomhoz. Ebben a tanévben egy csoportnak tartom a gyógyszertan gyakorlatokat a magyar nyelvű évfolyamból. Harmadéven kétszer is meggondoltam, hogy mit kérdezzek a tanártól, vagy, hogy szóljak hozzá az első gyakorlaton. Ma azt látom, hogy a hallgatók rendkívül közvetlenek. Nem félnek, kérdeznek. Egyre kíváncsibbak… A Zolival készült interjút itt tudjátok teljes terjedelmében elolvasni.

Vissza