Dr. Horsai Dávid

Dr. Horsai Dávid vagyok, a Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinikáján dolgozom szakorvosjelöltként és az Idegtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója vagyok. 2010-ben végeztem a Dóczy Gedeon Református Gimnáziumban, ahol hat csodálatos évet töltöttem el. Az iskola oktatási metodikája mindig a maximumot tűzte ki célul, így későbbi tanulmányaim során biztos alapra építhettem a tudásom. Gondolkodást és lényeglátast tanítottak, amiből azóta is profitálunk, de alapműveltség terén sem kellett soha szégyenkeznünk semmilyen közösségben. Amiért pedig leginkább hálás vagyok az a tananyagon túlmutató oktatás: az emberré nevelés, amire mind az órákon, mind az órák között energiát fordítottak.Mai napig mosolyogva emlékszem vissza a gimnáziumi évekre a rengeteg élmény miatt: a kirándulások, sportnapok, az utazós sport- és tanulmányi versenyek mind mind kellemes emlék, de ami párját ritkítja az az, hogy életre szóló barátságok köttettek. Nem csak diákok, hanem diák és tanár között is. Tíz évvel az érettségi után mai napig együtt járunk nyaralni, telelni, együtt ünnepeljük egymás sikereit, együtt sportolunk de ha csak egy délutáni kávézásról van szó is egymást keressük. Nem telik el év anélkül, hogy locsolkodni, sütögetni vagy karácsonyi vacsorázni mennénk az “Ofőhöz”, szilveszterkor vagy szülinapokon pedig az a legnagyobb problémánk, hogy hol találunk 20-25 fő befogadására alkalmas helyet. ? Őszintén gondolom, hogy a fenti, felbecsülhetetlen értékű dolgok nem lennének jelen az életemben, ha nem ebbe a gimnáziumba jelentkezek, ha újrakezdhetném, ugyanígy csinálnám!

Vissza