Végeken a Dóczy Galériában

„Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is.” (Részlet Márai Sándor Az alkotásról című művéből)
Márai Sándor Füveskönyvének egyik részlete hangzott fel Halász Dóra 11. A osztályos tanuló előadásában a tizennegyedik éves Dóczy Galéria legújabb kiállítás megnyitóján. Az idézett sorok pontosan tükrözik a Végeken elnevezésű kiállítás lényegét. A Galéria falain tizenhét nyár alkotásaiból láthatnak ízelítőt az ide látogatók. A festmények mind a létavértesi alkotótáborban születtek, amelynek – többek között – iskolánk rajztanára, Buka László tanár úr is aktív tagja. A megnyitó Schmidt Sára 7. A osztályos tanuló citerajátékával indult, majd Ilyés Ilona igazgatóasszony köszöntője után Buka tanár úr vette át a szót. Kérdéseket tett fel a pódiumon ülő Máthé József festő-művésztanárnak, és a mellette helyet foglaló Pénzesné Rozikának, aki a tábor szervezésében, lebonyolításában vállal nagy szerepet.
A kérdések mind a létavértesi alkotótáborhoz kapcsolódtak. A baráti beszélgetés során a megjelent művészek közösen idézték fel a táborban töltött alkotásokkal teli és élménygazdag heteket.
„Megáldjon téged az Isten, a Sionról kegyelmesen, ki teremtette az eget, a földet és mindeneket.”- hangzott zárásként és áldáskívánásként a művészek életére és munkásságára.

A kiállítás 2018. május 30-ig várja az érdeklődőket.

Bodnár Lili Anna (11. A)