Még idén, de már jövőre

Tokaji Emese Petra 9. B osztályos tanuló elnyerte a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója” címet, ami a következő tanévben ösztöndíj formájában is segíteni fogja az ő tehetséggondozását.

Emese választott sportja: a kézilabda, és a sok edzés, az oda szánt elhivatottság mellett ugyanolyan fontos számára, hogy az iskolában is kiegyensúlyozottan színvonalas teljesítményt nyújtson. (Pedig nem mindig könnyű összeegyeztetni az életében a sportra és a szellemi tevékenységekre fordított időt úgy, hogy még valódi pihenés is beleférjen a mindennapokba.) Néha a fáradtságot le kell győzni, hogy mindent jól tudjon szervezni, és elégedett legyen az eredményeivel.

A pályán és a tanteremben is hasonló belső motivációval igyekszik helytállni, így a Dóczy Református Akkreditált Kiváló Tehetségpont is külön köszönetét fejezi ki neki, hogy minden diák előtt példaként említhetjük, aki másoknak is ösztönző lehet, ha megtalálta a saját tehetségterületét, ahol kitartóan haladhat előre, miközben az érettségiig szükséges feltételeket is hasonló összpontosítással tudja és akarja teljesíteni. Szeretettel gratulálunk, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a mi intézményünk neve összekapcsolódik az ő személyével a köztudatban.

Perla Erzsébet