Bodnár Lili Anna vagyok. A történetem 2013 őszén kezdődött a Dóczy Gimnáziumban. 
Egy olyan helyen, ahol senki sem ismertem a felsőbb évesek és a kortársak közül. Most pedig jóérzés olvasni a korábbi iskolatársak beszámolóit. Néhányukkal közülük az évekkel az érettségi után is tartjuk a kapcsolatot, figyelünk és számíthatunk egymásra. Egy debreceni állami általános iskola befejezése után folytattam a tanulmányait a gimnáziumban, és őszintén a kezdetek előtti nyáron tartottam attól, hogyan fogok beilleszkedni egy egyházi intézménybe. (Ezt azoknak a diákoknak és szüleiknek mondom, akik esetleg tartanak az egyházi iskola „vasszigorától”) Igen, megvannak a középiskola szabályai, de csak olyan módon, hogy az odajárók teljes biztonságban érezzék magukat és a szülők (akár vidékről is) úgy engedjék el a kamaszgyerekeik kezét, hogy tudják: testi és lelki épségben kapják vissza őket. Szerencsére ezek a félelmek hamar eltűntek, mert az osztálytársaim személyében barátokra találtam, és együtt fedeztük fel az iskola különleges épületét. 
Közösen ünnepeltük a születésnapjainkat és köszöntöttük az újévet. Klisé szerűen hangzik, de szeretném hinni, hogy ezek életre szóló kapcsolatok. Ezt az érzést az támasztja alá, hogy az érettségi után sokunknak a Debreceni Egyetem valamely karán tanult tovább, s a felsőoktatást megelőző gólyatábort is együtt töltöttük, mert egymás között éreztünk és érezzük jól magunkat. Persze, nem volt mindig minden tökéletes, mert sokan voltunk, különböző helyekről, családokból, iskolákból érkeztünk, de az évek során igazi osztály lettünk. A Dóczyban eltöltött évek alatt nem csak a tananyaggal, a kis- és próbaérettségikkel küzdöttünk meg, hanem legtöbbünk itt élte át az első „folyósószerelmet”, az első nagy szerelmi csalódást, árulást, és sajnos a gyászt is. Ezek feldolgozásában egymásra, az osztályra mindig számíthattunk. Persze nem csak egymást támogattuk, hanem a tanároktól is kaptunk biztató szavakat, tanácsokat akár egy-egy konfliktus megoldásában, hanem a továbbtanulásban is. Tanárszakosként mindig rádöbbenek, hogy mennyi mindent tanultunk a hat év alatt…Két évvel ezelőtt, 2019-ben érettségiztünk, azóta is rendszeresen találkozgatunk: jó látni, hogy mindenki a saját útját járja, legyen az egy híres egyetemen, vagy szakképzésben. Hiszem azt, hogy a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma nélkül most nem ezek az emberek lennénk.
2020-11-27