Bányai Dávid László vagyok, a Dóczy egyik újdonsült öregdiákja. Kissé nehezen írom ezeket a sorokat, hiszen mintha csak tegnap lett volna az utolsó gimnáziumban eltöltött napom. 
Jelenleg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi karán vagyok elsőéves angol-matematika tanárszakos hallgató. A Dóczyban töltött négy évem alatt megerősödött bennem a tanítás utáni vágy, amit főleg a matektanárnőim és osztályfőnököm bátorító, ösztönző szavainak köszönhetek. Valamint annak, hogy mégjobban megszerettették velem az angolt és a matematikát. (Igen, jól olvasták, el lehet érni, hogy a diák MEGSZERESSE a matematikát, ami azért valljuk be, elég merész kijelentés.) Nekem nagyon sokat adott, hogy ilyen tanári kar állt mögöttem, mögöttünk. Mindenki szívvel lélekkel tanította a saját tárgyát, ezzel elérve, hogy a diák megszeresse azt. Nekem a biológia volt az, amit a Dóczy előtt annyira nem szerettem, azonban a gimnázium végén mégis abból tettem ötödik tárgyként érettségi vizsgát. Az iskolában a tehetséggondozás is nagy hangsúlyt kap, a bizonyos tantárgyakban jeleskedő, az adott tárgy iránt érdeklődő diákok lehetőséget kapnak kibontakozni, fejlődni, különböző szakkörök, versenyek által. 
Személyes meglátásaim alapján a Dóczyban fokozottan érdekli a tanárokat a diákok aktuális jövőképe, ami nekem nagyon sokat segített. Megtehették volna, hogy szimplán megtanítják a tananyagot és nem foglalkoznak azzal, hogy mivé szeretnénk válni, azonban a lelkigondozó szerepét is magukra vállalták, és most nem csak a hittan tanárainkra gondolok. Az iskolaközösség úgy gondolom tudott és tudni is fog működni, hála a Diákönkormányzatnak, aminek tagjai méltón tudják képviselni a diákság meglátásait, javaslatait az iskolavezetőség felé. Szeretném kiemelni az osztályközösségünket is. Amikor én indultam el kilencedik osztályba, még nem volt négy évfolyamos képzés, ezért tudtam, hogy egy már két év alatt összekovácsolódott közösségbe fogok csöppenni, ami miatt tartottam is kicsit. Szerencsére pozitívan csalódtam, hiszen már az első napokban barátokra találtam, akikkel azóta is baráti kapcsolatot ápolunk. Minden osztályban vannak klikkek, kis csoportok, akik jobban preferálják bizonyos emberek társaságát, ami nálunk is így volt. 
Azonban sosem volt probléma osztályként együttműködni, hiszen mindig szép eredményeket értünk el együtt, amire boldogan és büszkén tekintek vissza. Osztályfőnökömet mai napig példaképemnek tartom. Tanári pályafutásom alatt szeretnék olyan minőségi munkát végezni, mint ahogy azt ő is tette osztályfőnökként és szaktanárként egyaránt.A Dóczy megváltoztatott. Noha klisésnek hangzik, nem az az ember vagyok már, aki négy éve besétált oda. A tárgyilagos tudáson kívül megtanított arra, hogy igenis fontos ápolni a hitünket és hogy ne csak a fejünkkel, hanem a szívünkkel is gondolkodjunk. Úgy érzem míg élek, mindig örömmel és hálával fogok visszatekinteni gimnáziumi éveimre, hiszen olyan erkölcsi javakat, barátokat, élményeket adott, amit nem feltétlenül tudott volna megadni egy másik debreceni középiskola. Ez úton is üdvözlöm volt tanáraimat, a még oda járó barátaimat, és titeket is, leendő Dóczysok! Mindenkinek jó egészséget és sok szerencsét, kitartást kívánok! Áldás Békesség!
2020-11-27