Utazás időpontja: 2025. május 23-25. (3 nap, 2 éj)
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen
7.B osztály
Pályázati azonosító:
HAT-KP-1-2024/1-001215 (Létszám: 25 – 22 diák és 3 kísérőtanár)
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatában


Szakmai beszámoló
A pályázat rövid összefoglalása:
Olyan területre utazunk, ahol zömében csak magyar szót hallanak a diákok, és szeretnénk ezáltal megismertetni a gyerekekkel azt a tényt, hogy a magyarság határai nem érnek véget Magyarország határainál. Bízunk benne, hogy ezáltal erősödik magyarságtudatuk, nemzeti büszkeségük. A szép közös élményeken keresztül nemcsak tanulnak majd, hanem a közösségük is egységbe kovácsolódik.
Megvalósítás:
A Határtalanul! program keretében a 7. B osztályos dóczys diákok tanáraikkal csodálatos, élményekkel teli három napot töltöttek 2025. május 23-25. között a Felvidéken.
- nap: 2025. május 23. péntek

Felvidéki utazásunk első állomása a rimajánosi Magyar Tannyelvű Alapiskola volt, ahol Tóth Mónika igazgatónővel és a helyi diákokkal találkoztunk. Az iskolának húsz diákja van, akiket egy tanárnő (az igazgatónő) és egy pedagógiai asszisztens tanít, 1-4. évfolyamig egyetlen osztályban, egyetlen – nagyszerűen felszerelt, színes, barátságos – tanteremben. Az igazgatónő szeretettel fogadott bennünket, egy órán keresztül mesélt nekünk az iskola és a felvidéki magyarság mindennapjairól.

Ezután módosítanunk kellett az eredeti tervet, mivel Somoskő várát jelenleg felújítják, ezért a füleki várat látogattuk meg. Itt a helyi idegenvezető kalauzolt bennünket végig a várban, és ismerhettük meg történetét.

A délutánt ezt követően először Rimaszombatban töltöttük, ahol a meglátogattuk a Gömör-Honti Múzeumot, és egy érdekes tárlatvezetésen vehettünk részt. Ezt követően a település egyik legjelentősebb közterülete a Tompa Mihály-tér felé vettük az irányt, ahol Tompa Mihály bronzszobra is látható. A csapat idegenvezetője sok érdekességet mondott az osztálynak.

Ezután előrehoztunk egy programot a másnapról, így Rozsnyó felé vettük az irányt, a „rózsák városában”, ahol az idegenvezetőnk által vezetett belvárosi sétán vettünk részt, majd volt egy kis szabadidő is. Rozsnyó II. Rákóczi Ferenc egyik kedvenc tartózkodási helye és fejedelmi rezidenciája volt, innen kormányozta a fennhatósága alatt lévő országrészeket.

A szállás felé vezető út során Krasznahorka várát csak messziről csodálhattuk meg, mert 11 éve tűz keletkezett benne, ezért nem látogatható. Ezután megérkeztünk Várhosszúrétre, a szállásunkra, amelyet elfoglaltunk, és ezt követően vacsoráztunk.
A panzió nagyon kellemes szállás, gyönyörű helyen van, barátságos vendégfogadásban volt részünk.

2. nap: 2025. május 24. szombat
Reggelit követően felvettük az úticsomagunkat. Délelőtt a Szádelői fennsíkon túráztunk, mely a Gömör-Tornai-karszt egyik ékköve. Ez a vadregényes szurdokvölgy az UNESCO Világörökség részét képezi. A tanösvényen tett kirándulás valamivel rövidebb volt a tervezettnél, mert az előző napok esőzései sok sáros részt hagytak maguk után, valamint hatalmas szélben volt részünk. A gyerekek nagyon élvezték, bár sokan el is fáradtak – a természeti szépségek mindenkit elvarázsoltak.

A rövidebb túra miatt fennmaradt időt kastélylátogatással töltöttük ki, a Betléri Andrássy-kastélyban. Az Andrássy család történetén keresztül Magyarország történelmét is mélyebben megismertük.

Ezután Beretkére, a Beretkei skanzenba utaztunk, ahol meglátogattunk egy tájházat, amit 2006-ban Beretkei Edit hozott létre a szülei emlékére és tiszteletére. A család történetén keresztül ismerhettük meg a gömöri emberek hétköznapjait – több mint 100 évre visszatekintve -, és azt, hogyan hatott az életükre a történelem. A gyerekek nagyon figyeltek a kedves idős nénikre, és arra, amit meséltek.

Innen a szállás felé vettük az irányt, ahol már várt bennünket Kmotrik Péter, aki íjászkodni tanította a gyerekeket. Ez a program első napra volt betervezve, de a rossz idő miatt áttettük a 2. napra.

Az íjászkodás után a dernői táncosok tartottak egy nagyon jóhangulatú foglalkozást, ahol a gyerekek a néptánc alapjaival ismerkedtek meg játékos formában.

A foglalkozások után jött a jól megérdemelt vacsora.
3. nap 2025. május 25. vasárnap
Reggeli után a délelőttöt Kassán töltöttük. A belvárosi sétát követően meglátogattuk a Rodostói Házat, ami a fejedelem törökföldi emigrációjának állít emléket. Itt egy rövid történelmi tájékoztatóban volt részünk.

A Dómban mise volt, így oda csak bepillantottunk, valamint körbejártuk.

Ezt követően egy pizzériában ebédelt meg csapatunk, majd Borsi felé vettük az irányt az autóbusszal, ahol megcsodálhattuk a Rákóczi kastélyt, melynek története a 16. századra nyúlik vissza. II. Rákóczi Ferenc szülőhelye csodálatosan fel van újítva, és egy nagyon izgalmas interaktív kiállítást is kialakítottak ott.

A kastély megtekintése után hazaindultunk Debrecenbe.
2025. június 2-án részt vettünk a Magyarság Háza szervezésének keretében az Uránia moziban egy előadáson, ahol megtudhattuk, hogy a magyarlakta elcsatolt területeken, hány magyar él a legutóbbi népszámlálás szerint.

Értékelés:
Az utazás után átbeszéltük a közös élményeket, élménybeszámolót tartottunk, a rengeteg fényképből Power Point vetítést készítettek a diákok, így elevenítettük fel az átélt élményeket. Ez a három nap felejthetetlen emlék marad mindannyiunk számára: diákok, tanárok egyaránt életre szóló, és nagyon fontos tapasztalatokat szereztek az út során.
Köszönet a lehetőségért!