26. Kedd 1. Korinthus 8:1. Ének: 455:1. (Új: 822:1.)
A „bálványáldozati hús” problémája a mi számunkra már teljesen ismeretlen kérdés. A rómaiak korában a birodalomszerte megtalálható pogány vallások szinte mindegyike megkövetelte híveitől az állatáldozatok bemutatását. Az áldozatokból megmaradt húst aztán a templomok mellé épített húsboltokban árulták. Sok korinthusi keresztyénben felmerült a kérdés, hogy vajon szabad-e a pogányok oltárairól lekerült húst nekik is fogyasztaniuk? Volt, aki igennel, és volt, aki nemmel válaszolt erre a kérdésre.
Pál apostol egyfelől igazat ad azoknak, akik a pogány istenek oltárairól lekerült húst minden különösebb aggályoskodás nélkül fogyasztják, hiszen abba semmilyen gonosz lélek vagy szellem nem került be azzal, hogy egy pogány istenség oltárán volt. Másfelől viszont azt mondja, hogy bár fogyasztható a bálványáldozati hús, ha lehetséges, mégse ilyen húst vegyenek maguknak a gyülekezet tagjai azért, hogy a többieket, az aggályoskodókat meg ne botránkoztassák, és így a gyülekezet egységét megőrizzék.
Fontos dolog tehát az igazság, de a hit embereinél mindig a szeretet a legfontosabb.
27. Szerda – Tantestületi értekezlet
28. Csütörtök 1. Korinthus 9:1-3. Ének: 390:1. (Új: 591:1.)
Nem Korinthus volt az egyetlen hely, ahol Pált a személyében megtámadták, de az itteni gyülekezet volt az, amelyik a legsúlyosabb vádakat szórta az apostolra. A természetes az lenne, hogy a sértegetések után Pál felháborodna, és végleg megszakítaná a kapcsolatot a gyülekezet tagjaival. Az apostol azonban éppen ennek az ellenkezőjét cselekszi. Sorra veszi az ellene felhozott vádakat, és higgadtan megcáfolja azokat. Nem sértődik meg, hanem továbbra is kitart a gyülekezet mellett, és tanácsaival még segíteni is próbálja őket.
A keresztyén ember egyik fontos tulajdonságával találkozhatunk itt: felül tud kerekedni megbántott érzésein, amikor mások sértegetik, és nem a viszálykodásban látja a megoldást, hanem a problémák békés elrendezésében.
29. Péntek 1. Korinthus 9:13-14. Ének: 264:1. (Új: 249:1.)
Az ókori görögök általában megvetették a fizikai munkát végző embereket, mert az ilyen jellegű dolgokat náluk szinte csak a rabszolgák végezték.
Pál apostol nem görögnek, hanem zsidónak született. A zsidóknál viszont annyira megbecsülték a kétkezi munkát, hogy még a rabbiktól, a nép szellemi vezetőitől is elvárták, hogy valamilyen mesterséget tanuljanak, és tanítói munkájuk mellett abban dolgozzanak is, hogy önállóan el tudják magukat tartani. Pál apostol is rabbinak tanult, ezért ő is elsajátított egy kézműves foglalkozást, mégpedig a sátorkészítők mesterségét. A görög műveltségű korinthusiakat az háborította fel, hogy az apostol akkor is dolgozott, amikor náluk tartózkodott. Pál azért dolgozott a prédikációs útjain is sátorkészítőként, mert az így szerzett keresetéből el tudta magát tartani, és igehirdetői munkájában is teljesen szabad maradt. Ha a kétkezi munkával valami jó célt akarunk elérni, akkor az nem átokká, hanem áldássá válik.
Áldás békesség!