Útravaló

A Kollégium híres költőiről és íróiról szóló film díszbemutatóját 2020. január 22-én tartották meg az Apolló mozi Kertész Mihály termében. Az 1538-ban alapított, majd a sok évszázados fennállása alatt „az ország iskolája” címet kiérdemlő intézmény – a korral haladva a képi világot segítségül hívta a szavak mellé – azt tűzte ki célul, hogy a jelentős irodalmi alkotóknak úgy állítson emléket, hogy az utókornak is megmaradjon (örökké felidézhető formában) az élőszó itt és most múlékonysága. Irodalomtörténészek, kutatók – akik maguk is ezer szállal kötődnek a Kollégiumhoz – ismertetnek meg bennünket Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc és Szabó Magda életéhez kapcsolódó jelentőségteljes hatásokkal, amelyek a református oktatás eredményeképpen a „kálvinista Rómá”-ban a világról alkotott képüket meghatározta, alakította, és a pályájuk alakulását is befolyásolta.

A filmet követő beszélgetésben arra kellett ráébrednünk, hogy Csokonai Vitéz Mihály azt írta, hogy „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.”, míg a XXI. században egy rendező sorsát is nagyban az határozza meg, hogy mire van kereslet, és csak akkor szabad belevágnia egy ötlet megvalósításába, ha van megrendelő, aki biztosítja az anyagi forrásokat.

A délután legszebb pillanata – számomra – az volt, amikor a DRK Dóczy Gimnázium épületét a csodás drónfelvételek bemutatták. Újra tudatosult bennem, hogy ez az a pillanat, amit a pszichológusok gyakran tanácsolnak, hogy távolodj el, tégy egy lépést hátra, légy kicsit kívül azon, amihez a mindennapjaid kötődnek. Csak akkor tudod igazán értékelni, akkor méred fel, akkor szembesülsz azzal, hogy minek a részese lehetsz, azaz milyen kegyelmi ajándékban van részed, amikor rácsodálkozol arra, hogy ami a napi rutinban, rohanásban megszokottá válik, valójában különleges és semmihez sem fogható. Csak egyetlen olyan iskola van, ahol Szabó Magda érettségizett, és kevés magyartanár sétál azokon a lépcsőkön, ahol egykor ő járt diákként és tanárként. S belém hasított, hogy az utódok egyike vagyok én is…

Perla Erzsébet