Tanári konferencia Tours-ban – 2018. 09. 24-28.

Az elmúlt héten Barna Enikő és Hodossy-Takács Krisztina képviselte iskolánkat a franciaországi Tours-ban szervezett tanári találkozón.

A Dóczy Gimnázium évek óta részt vesz az Erasmus + programban, melynek célja a tanárok és diákok mobilitásának segítése, közös projektek kísérése. Az előző, tavaly zárult ciklus után ez évi pályázatunk ismét sikeres volt, ezért már régi ismerősként üdvözöltük a svéd, belga, francia, olasz kollegákat, valamint Erasmus családunk új tagját, a tours-i Lycée Choiseul-t. A hét során megbeszéltük az előttünk álló feladatokat, eszmecserét folytattunk az országok közötti különbségekről és a megvalósításhoz kapcsolódó szervezési kérdésekről. A tanácskozás után meglátogattuk a Loire menti Amboise gyönyörű kastélyát.

A most kezdődő időszak kerettémája: „Mind D Gap”. A projekt a hátrányos megkülönböztetés kérdéskörével foglalkozik, vlog, Erasmus + klub, workshop, videokonferencia és személyes találkozások segítségével. Cél az angol nyelv használata és gyakorlása is.

A program megvalósításához a nyelvet már jól beszélő, kreatív, nyitott, érdeklődő, játszani és kommunikálni tudó diákokra van szükség. A kiválasztottak vállalják, hogy a magyar és külföldi partnerekkel folyamatosan együttműködnek, részt vesznek a kapcsolat kialakításában és fenntartásában, aktív online és személyes jelenlétükkel nem csak egy utazásra, hanem hosszú távú csapatmunkára kötelezik el magukat.

A két év során diákjaink az örök városba, Rómába és Bayeux-be utazhatnak (Franciaország), házigazdák egy év múlva leszünk.

Hodossy-Takács Krisztina