Csillagászati hét 2019. – november 11-15.

Sic itur ad astra. A csillagokat elérni…. Minden gyermek álma. S bevallom: a felnőtteké is.
Ez alatt a pár nap alatt a földre varázsoltuk az eget. Zajácz György csillagász a Díszterem kivetítőjére a világmindenség színes képét vetítette, a fehér törpék, a vörös óriások, a csillagködök fénye sok
dóczys diák érdeklődését keltette fel. Érthető, de tudományos igényű magyarázata színvonalas megnyitása volt az eseménydús hétnek.


Hétfő délután 12 diákunk és Bartha Eszter tanárnő a bolygókat
öntötte színekbe a vászon és a festék segítségével. Az élményfestés csapatépítő
jellege mellett, mindenki egy saját készítésű festménnyel gazdagabban térhetett haza.
Kedden és szerdán Tófalusi Péter tanár úré volt a terep. Bay Zoltán előtt tisztelegve egy versenyen találkozott a két tantárgy: a földrajz és a fizika. Első nap írásbeli, majd másnap egy szóbeli fordulón. Ez utóbbira saját készítésű modellekkel neveztek be a résztvevők.


Csütörtökön az 5. tanórában – diákkonferencia keretében – hat tanulónk  ppt vetítéssel egybekötött előadást tartott egy számára érdekes témát feldolgozva. Beke Boldizsár a kabai meteoritot, Csorba Csanád Benedek és Borbély Boglárka a Halley-üstököst, Tóth Boglárka Bay Zoltánt mutatta be. Kalmár Péter színvonalas előadásával a magyar űrkutatás történelmi hátterével ismertette meg a közönséget, így egy újabb tantárgyat kapcsolt ebbe a tematikus hétbe. S végül, de nem utolsó sorban Lukács-Czimmermann Csongor Róbert és Szentpéteri Zsombor becsempészték a vidámságot a szürke délelőttbe a Holdra szállást cáfoló elméleteikkel. A közönség soraiból a jó választ adók stílusosan  Milky Way és Mars csokival édesíthették meg ezt a 45 percet.


Ezen a héten az első emeleten a csillagászat 60 évét ismertető faliújság, a második emeleten pedig az „Irodalom csillagai – Csillagok az irodalomban”kiállításon a magyar és a világirodalom remekei mellett diákjaink: Baracsi Áron, Baracsi István, Csóka Lídia, Ésik Vivien, Garai Zóra, Gyurján Hanna, Ökrös Tímea, Tóth Júlia rajzai, festményei szolgáltak az illusztrációul az idézetek mellé.
Angolórákon a szaktanárok játékos feladatokat, szókeresőt, keresztrejtvényt osztottak ki szintén
az űrkutatás, naprendszer témaköréből. Médiaórán pedig olyan filmekről volt szó, amelyek  ehhez a tematikához kapcsolódnak. A hét szerteágazó ismereteket nyújtott az érdeklődő diákjainknak.


A tematikus hét szervezését  Takács Judit tanárnő végezte. A 2 fordulós vetélkedő feladatait pedig Tófalusi Péter tanár úr állította össze.

Takács Judit