Felhívás: Otthonunk, a Kollégium vetélkedőre

A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára meghirdeti
a Református Kollégium Gimnáziuma és a Dóczy Gimnázium diákjainak az

Otthonunk, a Kollégium

című vetélkedőt a 479 éves Debreceni Református Kollégium történetéről.

A vetélkedőn az intézmény történetével kapcsolatos kérdések, feladatok lesznek, valamint zsoltár- és népdaléneklés.

A vetélkedő anyaga:

1. Győri L. János: „Egész Magyarországnak és Erdélységnek… világosító lámpása”  A Debreceni Református Kollégium története. Debrecen, 2006.

2. Református énekeskönyv

 A felkészüléshez szükséges könyvek a Nagykönyvtárban megtalálhatók.

A jelentkezőket minden osztályból vegyesen összeállított, maximum 3 fős csapatokban várjuk. Egy osztályból több csapat is indulhat.

A vetélkedő időpontja: 2017. december 18., hétfő 14.30

Helyszín: Református Kollégium Múzeumpedagógiai Terme (a Büfé mellett)

Jelentkezési határidő: 2017. december 4

Jelentkezni a Nagykönyvtár olvasószolgálatánál lehet (első emelet), ahol megkapják azt a feladatot is, amit teljesítve, magukkal kell hozni majd a vetélkedőre.

A vetélkedő a Társadalmi Megújulás Operatív Program „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása” TÁMOP – 3.2.11/10/1 pályázat keretében valósul meg.