Újabb kiállítóhely nyílt a Dóczyban

2019. február 14-én a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában megnyílott a Volt egyszer egy Debrecen című kiállítás a negyedik emeleten kialakított mini galériában Szegedi Károly grafikáiból.

A dóczys hagyományoknak megfelelően a nyolcadikos Schmidt Sára citeraszólója után Ilyés Ilona igazgató asszony köszöntötte a résztvevőket, és megköszönte Buka László tanár úrnak, hogy a 4. emelet adottságait kihasználva újabb kiállítóteret hozott létre az iskolában.

Szegedi Károly a kiállított képekkel kapcsolatban elmondta, hogy már a Református Gimnázium diákjaként szívesen rajzolt, de a város története iránti érdeklődése még ennél is régebbi. Képei, grafikái szerencsésen ötvözik e kettőt, hiszen különleges térképeket rajzol a régi városról a meglévő térképmetszetek alapján, s az alaprajzok aztán épületekbe testesülnek meg, így utcaképek elevenednek meg az előző századokból. Szilágyi Károly a hazafiság, hazaszeretet és patriotizmus hármasával indokolta ezt a különleges érdeklődést. Örömét fejezte ki, hogy most a fiataloknak mutathatja meg, milyen volt Debrecen régen, s minden jelenlévőt arra biztatott, hogy figyeljünk a környezetünkre, lakóhelyünkre, kötődjünk szülő- és lakhelyünkhöz. Mert nagyon izgalmas az a változás, ami az épített környezetben történik.

És valóban így is van, a képek nézegetése közben megéreztük, mennyi minden változott a városban az utóbbi 200-250 éve. Arról nem is beszélve, hogy mit láthatott Evlia Cselebi török utazó a 17. században Debrecenben, akinek érdekes úti leírásából a tizenkettedikes Halász Dóra olvasott fel részleteket. ,,A városnak összesen negyven temploma van. Háromszáz posztós boltjában és még másféle ötszáz boltjában mindent asszonyok árusítanak. Háromszáz utczája van. Négy oldalról mély árok övezi a várost s minden oldalról hat kapuja van. E város árkaival erősebb a várnál is. Köröskörül hetvenhétezer szőlőkertje van…”

Dobi Anna, Dobi Lili 9.B

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.