Valósággá vált álom
2021. szeptember 24-én 17. alkalommal került sor az Égerházi Alkotói Ösztöndíj átadására a Dóczy Galériában. Buka László tanár úr KunTovább…
XIX. Matula-napok – október 3-8.
A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának minden őszi félévét meghatározza a Matula-napok – az elnevezés Szabó Magda: Abigél c. regényeTovább…
„PILINSZKY 100” – Alkotói pályázat középiskolásoknak
„Mert akkor már tudhatták mindenek, hogy azután az éjszaka csak álom, amit a fénylő valóság követ.” (A nap születése) „PILINSZKYTovább…
Interjú a díjazottakkal
A diák csendesnapon a DRK Dóczy Gimnáziumában a három díjazott kérésemre délelőtt fél tízkor (szeptember 1.) megérkezett a tanári folyosóra,Tovább…
Estöri- Kreatív Történelmi Verseny
Kedves Pedagógus Kollégák! Az Esterházy Magyarország Alapítvány hatodik alkalommal is meghirdeti az Estöri- Kreatív Történelmi Versenyt középiskolák 10. osztályosTovább…
Ifjú alkotók
A Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékkéért Alapítvány elismerő oklevelét vette át a tanévnyitón Homovics Panna (12. C) és KupásTovább…
Gyarmati-díj
Földiné Kövendi Magdolna tanárnő nyugdíjba vonulása alkalmából a tanévnyitón vehette át Főtiszteletű Dr. Fekete Károly püspök úrtól a Gyarmati-díjat, amiTovább…








