Szeptember

Hogyan telt a szeptemberünk? Azt nem tudhatom, hogy az egyes emberek mit kötnének az idei tanév első hónapjához, de a Dóczy közösségében sok említésre méltó esemény történt. A hétfő reggeli istentiszteleteinken az ifjúsági énekek nagyobb szerepet kapnak, és a modern eszköz segítségével a dicséreteink, zsoltáraink is kivetítésére kerülnek.

Tizenötödik alkalommal adtuk át az Égerházi Alkotói Ösztöndíjat, amit Ribiczey Franciska vehetett át, aki ez év júniusában érettségizett a 12. B osztályban. A III. emeleten kiállításra kerülő művei közt örömmel láttam viszont – a rajz érettségin is megcsodált színes képét – Szabó Magda Abigélként való ábrázolását. Nagyon jellegzetes: játékos és egyszerre titokzatos az a mosoly, amit Franciska az író arcára varázsolt.

A belépő két hetedik és a négy évfolyamos kilencedikes osztályunk hamar otthonosan mozgott a folyosókon. Az indulóknál a felfedezés öröme hatotta át a mindennapokat, míg a végzőseink a szalagtűzőre készültek napról napra, hogy szeptember 27-én a Kölcsey Központban a az osztályműsorok és a táncok színpadképesek legyenek.

A Dóczy Református Tehetségpont sem tétlenkedett, hiszen Tehetséggondozó Munkacsoport is megtartotta az alakuló gyűlését. Reméljük, hogy egész évben tartani fog a lendületünk, és a sok tehetségígéret szívesen vesz részt az iskola tehetséggazdagító programjainak valamelyikén.

Reméljük, hogy mindenkinek sikerült visszarázódnia az iskolai kötöttségek kereti közé, és már vannak örömteli, sőt várakozással teli reggelek, hogy végre megint történik valami a Kossuth utca 35. szám alá belépve….

Perla Erzsébet