ScientIFIK

A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 2020-ban egy olyan tehetséggondozó program összeállítását és kipróbálását vállalta, amely komplex módon közelíti meg az egyes jelenségeket, összekapcsolva közben a különböző tudományterületeket. A program megvalósításával bíztunk abban, hogy a projekt végére a természettudományos vizsgálatok elvégzése, illetve tervezése, az angol szaknyelv, valamint a robotika terén is sokkal jártasabbak lesznek a résztvevő tanulók. Egyúttal szerettük volna kipróbálni és megbizonyosodni a pedagógiai szakirodalomban is gyakran emlegetett tanuló-tanuló mentorálás hatékonyságáról.

A ScientIFIK nevet viselő projektet a Nemzeti Tehetség Program keretében valósítottuk meg (a pályázat azonosítója: NTP–KNI–20–0050).

Azt már a projekt nevével is sugallni szerettük volna, hogy milyen területen fog a komplex program megvalósulni:

  • a science a természettudományokra,
  • az I az informatikára (vagyis a robotikára),
  • az F a fizikára,
  • az I az idegen nyelvekre (elsősorban az angolra), míg
  • a K a kémiára és a kreativitásra utal.

A projekt vezetésében 3 tanár vett részt (Szabó Henriett tanárnő, Bollmann Gábriel és Bárány Zsolt tanár urak), őket a megvalósításban a projekt kezdetén még nyolcadikos és tizenegyedikes tanulók segítették. A két különböző korosztály összeillesztése a tanuló-tanuló mentorálás hatékonyságának kipróbálása végett történt.

A program több elemből épült fel:

  • 60 órányi szakköri foglalkozás,
  • 3 napos szaktábor,
  • üzemlátogatás,
  • előadások stb.

A járványügyi helyzet sok területen akadályozta, illetve lassította a program megvalósulását, de 2022. júniusában sikeresen lezártuk azt.

A program egyes elemeit már bemutattuk a HírmonDóczy-ban, illetve az iskola Facebook-jára is több bejegyzést helyeztünk el. A teljes programot bemutató kisvideó a következő linken tekinthető meg: https://youtu.be/RjPmprr7bwE.

A támogatás összege: 1.100.000,- Ft.

A támogatást hálás szívvel köszönjük!