Irodalomszeretők vetélkedője

2020. február 25-én délután 15 órakor iskolánk Kiss Tamás termét a 9. és 10. évfolyamainkról tíz csapat töltötte be élettel. A zsibongás eltartott egészen este hat óráig, amikor közös fotózással örökítettük meg a jelenlevőket, hogy a délután emléke tárgyias formában is fellelhető legyen a Dóczy archívumában. Hatodik alkalommal került megrendezésre ez az iskolai vetélkedő, és az idén is voltak meglepő feladatok. A leglátványosabb egy időszalag volt, amire fel kellett csipeszelni az 1980/81-es tanévhez viszonyítva a filmek, a zeneszámok és színészek, énekesek, sportolók stb. születési idejét. Természetesen bónuszpont járt annak a csapatnak, amelyik azt is merte vállalni, hogy pontosan a kijelölt évhez köthető az esemény.

A 10. B osztály csapata (Dobi Anna, Dobi Lili, Kupás Virág) végzett a dobogó legfelső fokán. A 9. A csapata (Antal Emese, Dobos Tifani, Schmidt Sára) az ezüst minősítést szerezte meg a küzdelemben egyetlen pont hátránnyal. A harmadik helyezést a 10. A csapata (Éles Dóra, Répási Dóra, Tóth Boglárka) érte el.

Felkészítő tanáraik: Magyar Petra, Holló Borbála és Szabó Ákosné Telkes Dóra. Szeretettel gratulálunk ehhez az eredményhez, és köszönjük, hogy a szabadidejüket erre áldozták az elmúlt hetekben.

A 9. B osztály lánycsapatának (Gacsályi Borbála, Holló Fanni, Salánki Nóra, kilépőkártyáján szereplő gondolatai a diákok véleményét összegzi a délutánról: „Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy újra itt lehettünk egy ilyen vetélkedőn. Nagyon jó látni, hogy tele van egy nagy terem hozzánk hasonló fiatalokkal, akik még szívesen olvasnak is, és ezt meg is merik mutatni másoknak. Kifejezetten örülünk, annak, hogy ebben az évben egy kortárs írónak olvashattuk el egy remek művét. Természetesen nagyon izgultunk, de a végéhez közeledve egyre magabiztosabbak lettünk.”

Minden versenyszervezőnek azt kívánom, hogy ilyen visszajelzéseket kapjon, amikor hosszú hónapokig (nem minden egyes napon foglalkozik ezzel, csak elő-előveszi, majd távolságot tart, és a végén néhány nap alatt a végső változat formában öntése történik) érlelődő munkájának az eredményét arathatja le.

Perla Erzsébet