Horogh Petra

Horogh Petra vagyok, jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanító szakos hallgatója. Kisrefisként egyértelmű volt, hogy a Dóczyt választom. Milyen jól tettem! 2013 őszén, 12 évesen gimnazista lettem. Humán tagozatos osztályt választottam, annak reményében, hogy az addig reálos beállítottságomat kibővítsem. Időbe telt, de megszületett a magyar irodalom iránti lelkesedésem. Ebben (és még rengeteg másban) óriási segítség volt számomra osztályfőnököm. Az oktatás minősége összességében vitathatatlan, a továbbtanulási mutatók is ezt támasztják alá. Sok élménnyel gazdagodtam a hat évem alatt. Soha nem fogom elfelejteni, amikor 7. osztály tavaszán az egész évfolyamunk Erdélybe látogatott a Határtalanul! program keretein belül. Vagy amikor utolsó évben az AFS programmal Olaszországban tölthettünk egy hetet mint cserediákok, majd egy újabb Debrecenben fogadtuk az olasz cserediákokat. Szeretettel gondolok vissza az osztályprogramokra, a tanárok gyermekeinek tartott Mikulás ünnepségekre, a templomi és oratóriumi megemlékezésekre. Ezeken az alkalmakon lehetőségünk nyílt jobban megismerni egymást és egy jó osztályközösséget kialakítani. Életre szóló barátságok köttettek, két évvel érettségi után is jelen vagyunk egymást hétköznapjaiban.Leendő pedagógusként jó szívvel ajánlom a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumát, ha szeretné, hogy gyermeke színvonalas oktatásban részesüljön egy családias légkörű iskolában.

Vissza