„Hass, alkoss, gyarapíts…”

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján a 9. A, a 10. A és a 10. B osztály tanulóinak műsora elevenítette fel a reformkor legfontosabb célkitűzésit, amelyek a március 15-ei eseményeket megalapozták. A kidobolásra kerülő események felvonultatása remekül visszaadta, hogy felgyorsultak a korabeli történések a toborzások beindulása után.

A Dóczy Kórus, a duettben felhangzó Szabadság, szerelem… a zene erejével hatott a nemzeti öntudatunkra. A két táncospár pedig a mozdulatsorral, a ritmussal mutatta be, hogy minden művészeti ág tudja finoman hangolni a lelket.

Földiné Kövendi Magdolna tanárnő és Király Zsolt Levente tanár úr készítette fel a diákokat, valamint nagytiszteletű Komor Csaba lelkipásztor – iskolánk egykori diákja – is segítséget nyújtott a betanításban.

Minden szereplőnek gratulálunk, hiszen az idézetnek megfelelve hatottak a közösségre, miközben alkottak egy előadást, és köszönjük, hogy iskolai hagyományokhoz méltón gyarapították a szép megemlékezések sorát.