A Múzeumok Éjszakáján a Szabó Magda Emlékház programja a zenés irodalmi est sokak érdeklődését felkeltette. Öröm volt nézni, ahogy a közönség száma egyre gyarapodott a lassan sötétbe boruló udvaron. Minden szék megtelt, sőt az udvar különböző részein is ülőhelyeket keresett a hallgatóság. Szabad téren elengedhetetlen volt a kedvező időjárás, és meghallgattatott a sok ima.
A hét érettségi vizsgadolgozat mindegyikében volt valami sajátos színezet. Újhelyi Kinga és zenésztársai műsora teljes harmóniában simult össze ezekkel a szövegekkel. A közönség visszajelzése is az, hogy várakozáson felüli a hatás, mert ez az újszerű kezdeményezés (Győri János ötletéből) azt mutatta meg, hogy ugyanarról sokféleképpen lehet vallani. Persze mi magyartanárok tudjuk, hogy a legjobb írások azonos téma esetén se fulladnak unalomba, mert megmutatkozik benne az a lélektani elem, ami a szerző sajátja.
Úgy vélem, hogy kikapcsolódás mellett ez a kulturális program személyiségfejlesztő volt, hiszen gyengéden ráirányította a figyelmünket arra, hogy az Idák büszkesége végtelen, és a vágyukat jól elrejtve tartják, miközben a környezetükben fel sem merül, hogy boldogtalanok a rájuk kiosztott szerepben. Vajon a közönség soraiban hányan ismerték fel a maguk sorsában ezt az áldozatvállalást vagy a környezetükben megbújó Idákat? Én remélem, hogy az este folyamán mindenkit megragadott egy gondolat, ami befészkelte magát – talán örökre – a szívébe
Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy érzékenyítés történt abban a témában, amikor valakiben a kötelességtudat, a mindent mindenki helyett megoldó képességére való hagyatkozás – a környezete elvárása szerint – rombolja a személyiség szuveneritását, akkor is, ha méltósága királynői magasságba emelkedik.
Perla Erzsébet