2020. március 8-14. között zajlott iskolánk Erasmus+ programjának utolsó utazása. A házigazda egy francia kisváros, Bayeux volt. 12 bátor diák és 3 tanár indult útnak egy tavaszi vasárnap délelőtt.
Az első nap, vagy nevezzük inkább a nulladiknak, teljes egészében utazással telt. A Dóczy épülete előtt gyülekezett a delegációnk, nem is sejtve, hogy ebben a tanévben az utolsó pillantásokat vetjük az iskolára a verőfényes napsütésben. Ez akkor viszont eszünkbe sem jutott, izgatottan várakoztunk, hogy mindenki megérkezzen, és kezdetét vehesse az utazás. Elköszöntünk az aggódó szülőktől, majd elindultunk Budapestre. A repülőtéren meglepő, de nem tapasztaltuk a koronavírus hatásait, elvétve viselt egy-két ember szájmaszkot, kesztyűt pedig senki sem. Könnyedén feljutottunk a repülőre, ahol kezdetét vette a körülbelül két és fél órás repülőút. Csakúgy, mint tavaly, idén is voltak olyan diákok, akiknek az első repülése volt ez, a tapasztaltabbak mosolyogva figyelték a reakciójukat. Párizsban szálltunk le, ahol furcsa, de semmilyen vizsgálatot nem végeztek rajtunk, mehettünk tovább nyugodtan. A parkolóban várt ránk két kisbusz, amivel egy háromórás út után végre megérkeztünk Normandiába, Bayeux-be. Az egész napos utazásban mindenki elfáradt, így csak bedőltünk az ágyba. A hétfői nap ismerkedéssel telt, találkoztunk régi barátokkal is, de több új arc volt. A délelőtt folyamán „ice breaking games” volt a program, csapatokra osztottak minket, így mentünk állomásról állomásra, amelyek mindegykén valami vicces feladatunk volt. Ezután volt egy körbevezetés az iskolában, ahol röviden bemutatták, milyen szakmákat tanulhatnak a diákok. Majd szabadidő következett, ahol bejártuk a kisváros nevezetességeit. Utána kis csapatokra szakadtunk, előtte megbeszéltük, hol és mikor találkozunk. Mivel Bayeux tényleg nem túl nagy, lehetetlen volt eltévedni, a katedrális mindenhonnan látszik, így az volt általában a gyülekezési pont. A vacsoránk mindig az iskolában volt, ugyanis a kollégiumban lakó tanulók is ott étkeznek esténként. Másnap különböző workshopok-ban dolgoztunk, minden ország tanárai készítettek feladatokat, amit a körülbelül nyolcfős, vegyes csapatok oldottak meg. Ebéd után ismét vicces, játékos feladatok következtek, Kahoot kvízt játszottunk, valamint egy nagyon izgalmas szabadulószobás feladatban is részt vettünk. Talán ezek voltak a legérdekesebbek. Ezt követően szabadidő volt, ahol szétváltunk, a társaság, aminek én is a tagja voltam, vásárolni ment. Majd ismét vacsora a suliban és egy újabb nap vége. Szerdán megint csak workshop volt a kezdő program, egyetemisták tartottak előadást, majd csoportokra osztottak újra, és plakátokat készítettünk különböző témákban. Délután Bayeux egyik leghíresebb nevezetességébe, a Tapestry-be látogattunk el. Megcsodálhattuk 70 méter hosszú falikárpitot, ami Anglia 1066-os normannok általi elfoglalását mutatja be. Nekünk volt egy kis nehezítés: az idegenvezetést mi angolul, a többi ország delegációja saját anyanyelvén hallgatta walkie-talkie-n. Szerintem így is teljesen jól érthető volt, szóval nem is baj ez. Ezután a városházán fogadtak minket a városvezetés képviselői. A csütörtöki nap volt a legfárasztóbb, de egyben a legtöbb élménnyel teli. Ezt teljes egészében kirándulással töltöttük. Korán indultunk, hiszen hosszú volt az út az első állomásunkig: Saint Malo-ig. Ez egy tengerparti település, a kalózok városaként is emlegetik. Hatalmas hullámok voltak, kicsaptak a partra, akik nem vigyáztak, kaptak egy ingyen zuhanyt. Kaptunk itt is időt, hogy felfedezzük a várost, beülhettünk kávézni vagy épp palacsintázni. A második állomásunk pedig a híres és gyönyörű Mont Saint-Michel katedrális volt. Itt is volt egy idegenvezetés, szintén walkie-talkie használatával, viszont ez azért volt jobb, mert interaktívabban csinálták meg. Minden helyiségben ki volt plakátolva, hogy melyik gombot kell megnyomni a készüléken, hogy elinduljon a magyarázat. A szöveg vége után választhattunk: ha érdekesnek találtuk, akkor a ’mondjon még többet’ gombot nyomtuk meg, ha annyira nem, akkor meg mehettünk a következő helyiségbe. Így mindenki magának szabályozta a túra hosszát, nem is ugyanakkor végeztünk a körbejárással. Aki befejezte, az elmehetett szuveníreket vásárolni, vagy nézelődött, hiszen nagyon szép helyen voltunk. A program utolsó napján már érzékeltük, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal, a belgákat hazahívták, így ők kimaradtak ebből a napból. Kaptunk híreket otthonról, miszerint bezárják az iskolákat határozatlan időre. Ennek mi nem örültünk, ami miatt a franciák furcsán néztek ránk, mivel ők boldogok voltak, hogy nem kell iskolába járni. Szerencsére azonban nem hagytuk, hogy az utolsó közös napot elrontsák ezek a hírek, főleg úgy, hogy ki tudja, látjuk-e még valaha külföldi barátainkat. Délelőtt videókat készítettünk, összefoglaltuk melyik országra mi jellemző úgy összességében a „gender” téma kapcsán, miben kell fejlődni, és mi jó úgy, ahogy van. Záró ceremóniaként leromboltuk a „diszkrimináció falát”, illetve az otthonról hozott tárgyakat, újságcikkeket, képeket egy időkapszulába tettük, amit öt év múlva nyitnak ki újra. Megnéztük minden ország videóját, ezek egészen viccesre sikeredtek. Ezután nekünk volt egy kis szabadidő, addig a tanárok összeültek, és megvitatták a két év és az utolsó hét tapasztalatait . Este karaoke volt, énekelt az összes diák, sőt még a tanárok is! Végül egy búcsúvacsorával köszöntük meg egymásnak ezt a csodás hetet, elbúcsúztunk egymástól, elérhetőséget cseréltünk, hogy azért tudjuk tartani a kapcsolatot. A szombat reggel pakolással, majd a nap további része utazással telt. Este tizenegy körül érkeztünk meg Debrecenbe, ahol az aggódó családtagok végre megnyugodhattak, hiszen mindenki épségben hazaért.
Személy szerint én egyáltalán nem bántam meg, hogy az utolsó társaságban töltött hetem nem az osztálytársaimmal, otthon, hanem Franciaországban, egy Erasmus+ program keretében repült el. Ha visszamehetnék az időben, akkor is ezt a lehetőséget választanám, hiszen rengeteg új élményt szereztem, ismételten nagyszerű embereket ismertem meg, valamint a régebbről szerzett barátokat is szuper volt viszont látni.
Márkus Veronika 10.B