Befejeződött a Szabó Magda emlékszoba bútorainak restaurálása

A Szabó Magda emlékszoba Kiállítóhellyé szervezésének újabb állomása a 2014/15-ös tanévében megvalósult. A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága által támogatott 4911/00115 azonosító számú, „Szabó Magda múzeum létrehozására: a hagyaték bútorainak restaurálásra” című pályázat keretében,  a BIG-TRANS -KER Kft. (ügyvezetője Nagy Attila Bertalanné) képviseletében, Eredics György műbútorasztalos két részletben restaurálta az író hagyatékából a DRK Dóczy Gimnáziumába került tárgyakat. (Szinte stílusosan, ahogy a görög mitológiában Zeusz testvérei is fordított sorrendben jutottak újra a felszínre Kronosz gyomrából, most itt is először a később érkezett bútorok kerültek a műhelybe, majd az emlékszobában már látogatott bútorokat is felújíttattuk. ) A mester minden kárpitot azonosra cserélt: a fotöly, a székek és a kanapé hasonló sárgás árnyalatot kapott, mint az eredeti, de a sarok ülőke és az oroszlán faragványos szék bordó bársonyát, az emlékszobában kiállított két virágos karosszék illetve a fotöly zöld huzatát nem őrizte meg. A cél a harmonikus szobabelső kialakítása a létesítendő kiállítóhelyen. A szuvas, vagy korábban rosszul javított bútoroknak a helyreállítása is megtörtént, a fa erezetét is visszavarázsolták a gondos kezek.

Az írónő 100. születésnapjára készülve fognak a ma még különálló darabok egy kerek egésszé összeállni, hogy a múzeumpedagógia segítségével mélyreható élményben legyen része a diákoknak is. Bár ezek a tárgyak nem lesznek többé a szó hétköznapi értelmében használatban, de azt kell megéreztetniük, hogy Szabó Magda viszont a mindennapjait ezek között a bútorok közt élte, sőt a múltjának a lenyomatát őrzik talán gyerekkoráig visszanyúlva…